Határidők fogságában

Bár nekem ez még csupán az első könyvem lesz, már is úgy érzem, hogy késésben vagyok. Pedig csak a saját magam által támasztott határidőkhöz vagyok kötve. No, meg persze Nádasi Kriszhez, aki nélkül ez a könyv biztosan soha nem is készülne el, de ő egy külön posztot megérdemel majd. 😊

Milyen határidőket terveztem be?

A könyvírás mellett sajnos nem nagyon jut időm másra. Pedig nem csak főállásom van, hanem egy egyéni vállalkozásom is, ahol weboldalakat készítek, Facebook oldalakat kezelek, hirdetéseket futtatok és PR és SEO cikkeket írok megrendelőim számára. Emellett pedig a családom sem szenvedheti meg hiányomat.

A könyvírás ezért nagyon nehezen fér csak bele a napjaimba. Pont ezért, készítettem is egy táblázatot, amiben minden egyes teendőmet felírtam és hónapokra bontottam. A különböző fejezetek elkészítése és a szakértőkkel való egyeztető találkozások mellett ide kerültek be a könyv szerkesztési, előolvasási és annak promóciós időszakai is. Már előre látom a következő fél-háromnegyed évemet. Tudom, hogy mikor kivel találkozom, mikor mit adok le, miből mennyit rendelek és mit hogyan fejlesztek vagy publikálok az oldalaimon.

Ha pedig minden a terv szerint alakul, és mindennel időben végzek, akkor november végén két könyvbemutatót is tartok. Egyet itt, Szegeden, egyet pedig szülővárosomban, Vajdaságban Magyarkanizsán.